Családi kirándulás a Kohézióval

Temes és Arad megye, 2015. április 26. - A gyönyörű tavaszi nap is kedvezett a kirándulásnak, így indultunk április utolsó vasárnapján kora reggel a tematikus körútra, a Bánság történelmi nevezetességeivel ismerkedni.

   Az egyesület nyilvántartásában szereplő, illetve a Kohézió Baráti Köre autóbuszos családi kirándulásának első megállója a vingai római katolikus templom volt. A csodálatos kéttornyú, gótikus stílusban épült templom méretei lenyügőzőek, megcsodálhattuk orgonáját, a benne található 9 oltárt, majd átsétáltunk a templom előtti parkban a Szentháromság emlékműhöz.

   Innen tovább utaztunk Aradra, ahol a főtéren a Városházát, az evangélikus templomot, a minorita templomot látogattuk meg, majd a Megbékélés terén terén az aradi vértanúk emlékére felállított Szabadság-szobornál pihentünk meg.

   Az arad-hegyaljai híres történelmi ménesi borvidéken csoportunk egy érdekes bemutatóban részesült a borvidék történetéről, a szőlő feldolgozásáról, a pincében az ászokhordós érleléstől a tölgyfahordóban tárolásig, a színvonalas és minőségi borok készítésének nem egyszerű folyamata tárult elénk.

   A délelőtt folyamán, amíg a gyerekek a szőlőültetvényben barangoltak, a felnőttek Balla Géza borász és szakértő társaságában borkostolón vehettek részt. Megtudtuk, hogy a szüretelés, feldolgozás, érlelés mellett a talaj összetétele is hozzájárul a minőségi borok íz- és színvilágához. Így kostolgattuk a fehér borok közül a királyleánykát, majd a rosé és a vidék hírességei, a vörösborok, ezen belül is a nemzetközi hírű Ménesi Kadarka kerültek sorra.

   Következő megállónk a máriaradnai, felújítás alatt lévő kegytemplom volt: a János Pál pápa által 1992-ben kisbazilika rangra emelt ferences templom a régió legjelentősebb zarándokhelye, nem maradhatott ki a körútból.

   A lippai születésű Czernák Ferenc nyugdíjas katonatiszt, a Degré Alajos Olvasókör vezetője felkísérte a csoportot a templomba, majd a városba, tőle sok helyi érdekességet és legendát hallhattunk. Így a templom falába épített kőbe ragadt patkónyom, a Szűzmária kép, mely a legenda szerint máglyatűztől menekült meg és jelenleg a főoltár dísze, de megcsodálhattuk a gyönyörű mennyezeti freskót is. Úticélunk egyike a 17. századból származó török bazár után Lippafüred, Lippától 5 km-re található fürdőhely, ahol megpihentünk, felfrissültünk az ésványvízes forrástól és a Solymos vár felé tartottunk.

   A gyerekek élvezetére, az 1270-es években épült középkori vár felé vezető ösvényen gyönyörű kilátás fogadott bennünket. A csoport a várudvaron megpihent és kísérőnk további érdekességekkel és legendákkal örvendeztetett meg.

   A történelmi körút támogatása a Keresztszülő program forrásaiból és a Kohézió Egyesület saját költségvetéséből történt. Az eseménydús családi kirándulás mindenki számára maradandó élményt jelentett, ezúton az egyesület nevében köszönjük Wonerth Lóránd úrnak, a lippai Caritas képviselőjének és Czernák Ferenc úrnak a segítségét és hozzájárulását a kirándulás sikeréhez.

   Sipos Ilona programszervező tudosítása

Nyugati Jelen, 2015. április 29.


Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Az értékrendről

A könyvben bemutatott értékrendi ábrázoló fejtegetések tovább bővíthetők, fejleszthetők ... >>

Fejtegetőre való feliratkozás:

Név:
E-mail: