Könyvek bemutatója Nagyváradon

Nagyvárad, 2014. május 14. - A Szent Korona misztériumáról és tanáról szóló kötetekről és a magyar kincsek értékeiről tudhattak meg többet mindazok, akik szerdán délután részt vettek a Pro Universitate Partium Alapítvány és a Partiumi Magyar Művelődési Céh előadással egybekötött könyvbemutatóján. Az eseményen, melynek a Partiumi Keresztény Egyetem adott otthont, a kötetek szerzői, Kocsis István (Magyarország Szent Koronája, A Szent Korona misztériuma és tana és Kocsis István világa című könyvsorozat első három kötetével), valamint Vetési Zoltán (Magyar kincsek, egyetemes értékek, tudás, nyelv, erkölcsiség, küldetés című kötetével) is jelen voltak. Kisebb változás is történt, ugyanis Szekernyés János műkritikus helyett Szilágyi Aladár nagyváradi közíró, író moderálta az eseményt.

A jelenlévőket házigazdaként Tolnay István köszöntötte, majd Szilágyi Aladár igen kritikusan lépett fel, annak ellenére, hogy mindössze három napja volt arra, hogy tanulmányozza a kötetek tartalmát. Ezeket az információkat illetően kételyeit fogalmazta meg például a magyarok közelebbi és távolabbi rokonságát illetően, valamint az ősi nyelv és az őshonosság teóriájával kapcsolatban sem értett teljesen egyet. Számára megmosolyogtató volt például az, hogy a magyarok őshonosok a Kárpát-medencében. Ráadásul szerinte a genetikai témát illetően furcsa dolgok derülnek ki a felsorolt rokonságból (lengyelek, ukránok, horvátok). „Szerintem ez a fajta sok irányban induló, sokszor cáfoló információ zavart okoz” – fogalmazott, hozzátéve, hogy minél több értéket akart felmutatni a szerző, viszont ezeknek a rendszerbe állítását hiányolta. A moderátor persze örömét is találta az írásokban, hiszen mint kifejtette, sok munka van benne sok hasznos információval, de úgy érezte, hogy ez egy olyan finom étel, melyet túlfűszereztek. „Teológiai, filozófiai, történelmi gondok vannak az alapaxiómával. Honnan tudjuk mi azt, hogy Isten minket kiválasztott népnek szánt, hogy Isten által sugallt küldetésünk van. Honnan tudjuk azt, hogy a Szent Koronát Isten adta nekünk?” – vetette fel a kérdések sorozatát Szilágyi Aladár.

Mindkét szerző felszólalt, röviden bemutatva kötetét. A magyarság értékrendjét taglalták, illetve azt, hogy mit adott a múlt, és annak van-e mondanivalója a jövő számára. Tömören és érthetően igyekeztek bemutatni mindezt. Az eseményt A Szent Korona misztériuma és tana, valamint Egyetemes, ősnépi-magyar és keresztény rend című két  előadás zárta.

„Túlfűszerezett irodalmi művek” , S.T.K


Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Az értékrendről

A könyvben bemutatott értékrendi ábrázoló fejtegetések tovább bővíthetők, fejleszthetők ... >>

Fejtegetőre való feliratkozás:

Név:
E-mail: